Egy pontig teljesen rendben van, hogy aztán egy ponton túl meg már egyáltalán ne legyen rendben. Így tudnám röviden leírni Spike Lee új jointjának minőségi ívét. Ahogy a cselekményből kifut az erkölcsi dilemma, a film teljesen érdektelenné válik és onnantól van még hátra egy egész óra! Kurosawa eredetije is ilyen széttartó, parttalan és soha véget nem érő? Közben persze bizonyos aspektusaiban érdekes és talán emlékezetes film, csak abban nem vagyok biztos, hogy a jó értelemben emlékezetes-e. Vizuálisan például mindenképpen az, a precíz kameramozgás és a hosszúsnittek eleganciája vegyül benne Spike szokásos lendületével, képi izgágaságával (hirtelen-vágott mozdulatduplázások, kamerába bámuló színészek), ráadásul mindezt olyan zene köríti, ami rendesen osztja a közönséget, nekem speciel tetszett. Valahol csalás persze, mert több drámát hazudik oda, ahol amúgy nincs meg a kellő érzelmi töltet, de akkor is, hatása az van neki. Másrészről viszont el van nyújtva a film, nem igazán érdekes, mi történik az ügy lezárása után, de Spike csak azért is megmutatja, szarik a dramaturgiára, józan észre, mindenre. Számomra továbbra is a BlacKKKLansman a fickó egyetlen valóban erős munkája az elmúlt nem is tudom hány, de legalább 20 évben, viszont érdeklődéssel figyelem újabb és újabb, érthetetlennél is érthetetlenebb őrületeit. A Chi-Raq az például mi volt? Hát az Oldboy remake?