Kedvenc jelenetek #4: NULLADIK ÓRA - We Are Not Alone (random zenés-táncos betét)

Tetszik

2020. február 02. - vegabi

#4 THE BREAKFAST CLUB / NULLADIK ÓRA (1985. John Hughes)

Van (de legalább is volt) az USA-ban (meg biztos máshol is) az a szokás (legalább is a filmek tanúsága szerint, de gyanítom, a valóságban is), hogy amikor egy nebuló rossz fát tesz a tűzre, akkor a szabadideje megnyirbálásával büntetik. Ott marasztják pár órára a tanítási idő után, vagy épp szombat délelőttre rendelik be. Detentionnek hívják mindezt arra felé, azt hiszem. A Breakfast Club (magyar keresztségben Nulladik óra) öt fiatal főszereplője is ebbe a csávába kerül, szombati elzárásuk köré szerveződik John Hughes rövid, de annál jelentősebb rendezői filmográfiájának e legfényesebben ragyogó ékköve, a tinifilmek azóta is széltében-hosszában hivatkozott alfája és omegája és legnagyobb klasszikusa, melynek egy pontján a rabok random zenés-táncos koreográfiában robbantják ki hétvégi energiájukat.

Ezen a ponton talán érdemes elmondanom, mekkora gyengém filmen a random zenés-táncos betét, és mind közül az egyik kedvencem ebben a filmben van. Érdekes amúgy, hogy a Nulladik óra zenés-táncos inzertje amennyire random, legalább annyira tudatos is, időzítését, dramaturgiai szerepét tekintve mindenféleképpen. Nem lehet véletlen, hogy éppen a film érzelmi csúcsát jelentő, majd’ 20 perces nagybeszélgetést követően durran be Karla De Vito We Are Not Alone-ja. Az addig felgyülemlett feszültséget oldja, az előző jelenet befejezésére rárímelve mossa el a szereplők közt addig fennálló barikádokat, másfél percig mindenki felenged, és csak tolja és tolja, pont olyan mozgáskultúrával, ami rá jellemző, pont úgy, ahogy azt kizárólag ő tudja.

Molly Ringwald mozgása például 0:22-nél szerintem konkrétan utánozhatatlan. Semmi különöset nem csinál, de azt legalább úgy, hogy azóta is YouTube-videók sokasága próbálja megfejteni és átadni a titkot, reménytelenül uncool végeredménnyel.