Cseresznyebomba robban: mostanában lőtték fel a netre a CherryPicks nevű oldalt, melynek célja, hogy a Rottentomatoes mintájára gyűjtse a filmekkel kapcsolatos kritikai véleményeket, hogy aztán majd, gondolom, a rottenhez hasonlóan félrevezető egyetlen (és egyenetlen) számértékben aggregálja azokat. A CherryPicksben az a pláne, hogy ezen a platformon kizárólag női kritikusok véleménye lesz olvasható, mely tény a szememben újabb öles lépést jelent a ma még megszokásból és félreértésből liberálisnak mondott társadalmunk napról-napra jogosabbnak tűnő pusztulása felé.

Az első benyomások nem túl pozitívak. A CherryPicksre lépve egy még láthatóan kezdetleges weboldal tartalomhiányos és finoman szólva sem kimondottan szofisztikált dizájnnal megrajzolt felületére találunk, mely felület legalább tényleg nőies, mert hogy egyrészt rózsaszínes árnyalatokban játszik, másrészt meg hát olyan pöttyös, mint a túró rudi, ami amúgy jobban belegondolva elméletben inkább a pöcsös irányba kellene hajlítsa a látogatói benyomásokat, de mégsem teszi, mert az oldal küllemre – még egyszer -, végeredményben csajos. Ha már itt vagyunk, olvassuk már el a bemutatkozó szösszenetet, jó az, ha tudjuk, kivel-mivel van dolgunk. A bemutatkozó szösszenet arról biztosít minket, hogy a kultúrával kapcsolatban ténykedő megmondó emberek férfiak által eluralt világával szöges ellentétbe helyezkedve e helyütt CSAK ÉS KIZÁRÓLAG női véleményekkel ismerkedhet a kedves olvasó. Nem mondanám, hogy ettől különösebben paff lettem, elvégre ilyen fejleményen jóformán már meg sem lepődik az ember, de azért mégis…, annyit tán csak ér a dolog, hogy elvégezzünk egy rövidke, ártatlan gondolatkísérletet, hogy megvizsgáljuk a kezdeményezés (és minden ehhez hasonló kezdeményezés) mögött dolgozó logikát és mentalitást.

Tegyük fel, szinte csak a hecc kedvéért, hogy az oldalt létrehozó nőknek igazuk van: a Rottentomatoes, a Metacritic, meg úgy ánblokk a kulturális javakkal kapcsolatos véleményformálói közeg úgy ahogy van soviniszta, nőellenes, és tele van olyan kétes alakokkal (mindezen feltevések egyébként ugyanúgy állnak az ezen véleményeket netszerte követő olvasókra is), akikben az a megfontolás dolgozik elérhetetlen mélyen, hogy ha egy vélemény nő tollából ered, akkor az – pusztán megfogalmazójának neméből következően – badarság, olyasmi, aminek nem érdemes teret engedni és amire nem érdemes odafigyelmezni. Ez tehát az alapfeltevés. Na most… ha a nők a jófiúk ebben a történetben (képzavar, tudom), akkor joggal várná tőlük az ember a normális, konstruktív, kulturált válaszlépéseket, az arra való törekvést, hogy helyrebillentsék a világnak tengelyéből kifordult rendjét és enyhítsék valamicskét az általuk felfedezett diszkriminációt. De ezek a nők még véletlenül sem ezt teszik. Amit ezek a nők e helyett tesznek, az annyi, hogy az általuk kevéssé preferált diszkrimináció ellenében létrehozzák a saját szabályaik szerint működő ellentétes irányú diszkriminatív közeget. Mit tegyünk, ha a genyó férfiak nem hagynak szóhoz jutni minket? Hozzunk létre magunknak egy teret, ahol majd mi nem hagyjuk szóhoz jutni őket! Volna itt egy javaslatom, pusztán csak az elkerülhetetlennek tetsző folyamatok felgyorsítása végett. Ugorjuk szépen a közbülső lépéseket és osszuk már fel végre egymás között a Földtekét. Az északi félteke a férfiaké, a déli a nőké (itt jegyzem meg rögtön, hogy a Föld gömbölyű, folyton-folyvást forog és űrbéli elhelyezkedését illetően az alul-felül párhuzamnak, vele együtt pedig az alá-fölérendeltségi viszony felemlítésének nincs semmi alapja), majd jelöljünk ki az Egyenlítő mentén keskeny demilitarizált zónát, ahová összejárhatunk dugni fajfenntartás és merő élvezkedés céljából, ettől eltekintve azonban ne vegyüljünk, ne bonyolítsuk az életünket. Legyenek a férfi vélemények, meg legyenek a női vélemények, egymástól hermetikusan elszigetelve, egymásról mit sem tudva, egymással mit sem törődve, oszt’ jó napot.

Eddig a gondolatkísérlet. És akkor most a tények, mert bár tudom, nem divat manapság foglalkozni velük, mégis, engedjünk meg magunknak néminemű konzervativizmust, kukkantsunk ki az önáltató, mártíromságot konzerváló sajátigazságok függönye mögül és nézzük meg, hogy fest ma a valóság. Mert a helyzet az, hogy a világ valaha volt két leghíresebb és legnagyobb hatású filmkritikusából az egyik férfi (minden kétséget kizáróan Roger Ebert), a másik nő (minden kétséget kizáróan Pauline Kael). Ez ugye 50%-os aránya a női képviseletnek, elismervén e mellett természetesen azt, hogy az aktív, kortárs filmkritika (és nem csak a kortárs, de valószínűleg a mindenkori is) aránytalanul nagyobb számban képviseltet férfi véleményezőket, férfi nézőpontot, mint nőit. Tény. Olyan tény, aminek igazsága egyébként nem szorítkozik a hivatalosnak, szakmainak tekinthető közegekre, de kiterjed a hobbifelületekre is. Napjainkban a film témájú blogok úgy burjánzanak, mint a szemét. Komolyan mondom, saccperkábé létrejön és elhal belőlük naponta vagy hét tucat és tudom, mert számos ilyet követek, hogy ezeknek a rajongói blogoknak a szerzői között is alig találni nőket. Itt merül fel a kérdés, hogy vajh ezek a tisztán rajongás által szült és hajtott, szabadidős tevékenység keretében üzemeltetett, nonprofit oldalak is ugyanazzal a hévvel vetik meg és el a női nézőpontot, ahogy a szakmai felületek? Tényleg, komolyan látjuk magunk előtt a szcenáriót, ahogy női aspiránsok hosszú sorban kilincselnek valamelyik blogfelület szerzőjének digitális ajtaján és sorban vágják el őket a megszólalás lehetőségétől pusztán soviniszta indokkal? Tudunk-e arra bármely érvet, hogy miért nem indít az egyik ilyen közlésre kész nő saját blogot? Felmerült-e bennünk valaha a lehetőség arra, hogy egyszerűen azért, mert nem akar? Mondok egy érdekeset: ha könyves blogok közt bóklászom, sokkal több női szerző által üzemeltetett oldalra bukkanok, mint férfi által üzemeltetettre. Nem-e lehet az, hogy a lányok olvasni sokkal jobban szeretnek, mint filmeket nézni? Hogy simán csak az van, hogy mondjuk könyvekkel szívesebben foglalkoznak, mint mozifilmekkel? Hogy a férfi és a női érdeklődés között alaphelyzetben (természetesen nem kizárva az egyénenkénti eltéréseket) különbség van? Hogy létezik egy női, meg egy férfi template, amire aztán az egyént, a személyiséget, megannyi finomhangolást elvégezve, a templatetől való kisebb-nagyobb eltéréseket megengedve, rárajzolja a teremtő energia? Mert ha nem erről van szó, akkor bizony komoly valószínűséggel csak arról lehet, hogy a könyvblogok terepén nők diszkriminálnak férfiakat, akik pedig sorban állnak és szót kérnek remegő kezükben elolvasott kötetek tucatjait szorítva.

És mindez csak a jéghegy csúcsa. Wonder Woman a női szuperhős számára elképzelhető legfaszfájdítóbb ruciban feszít a vásznon és itt persze szó nincs a nőeszmény tárgyiasításáról, hisz a film női alkotó munkája. Wonder Woman az emberiség helyzetén való naiv kesergést követően különösebb szemrebbenés nélkül írtja halomra a nácikat, amivel személy szerint nincs is semmi bajom, hiszen nem tesz mást, mint világot ment, és végeredményben ezt teszi minden szuperhős ilyen-olyan változatban, de a Wonder Woman esetében valamiért mégis a női princípiumok hangsúlyozását látják bele a film szövetébe… hogy is lehetne másként, elvégre a film női alkotó munkája. De csöppet sem másabb a helyzet, bármelyik a fehér férfitől akármilyen formában elkülönböző társulás helyzetéről legyen is szó. Ma mindenki azonnal áldozatkész. Áldozatkészek a nők. Áldozatkészek a feketék. Áldozatkészek a melegek, a transzneműek, a bárminemű kisebbségek, ami meg a kultúrát illeti, ma már az alkotás körülményei többet számítanak, mint az alkotás maga. Az úgynevezett ügyek… az ügyek és a liberalizmust annak irracionális végleteiig hajlító habzó szájú politikailagkorrektek a szabad véleményformálás fontosságát hangoztatva tenyereltek rá a szabad véleményformálásra. Túl-liberalizmusba hajtottuk a szabad világot, büszkén hangoztatott eszméink és eszményeink szemein előtt fajzanak el éppen.