Ugyan a hollywoodi sztárkorszak minden bizonnyal valóban véget ért (de legalábbis jelentősen átalakult ahhoz képest, ahogy azt még a 90-es években is ismertük), annak azért még 2024-ben is van némi hírértéke, ha a még velünk maradt négy filmes állócsilag közül kettőt egy film erejéig egymás mellé terel egy stúdió. A Wolfs kapcsán azonban bőven akad üröm az örömben, sőt lényegében más se akad, hisz egyfelől a korábban beharangozott mozibemutató elmaradt (lévén nem hagyományos értelemben vett filmstúdióról van szó, hanem az Appleről, ahol bármikor dönthetnek úgy, hogy nem vesződnek a mozis forgalmazással -, másfelől azonban ennél sokkal nagyobb gond, hogy e miatt én tulajdonképp még hálás is vagyok nekik, mert biztos nem örültem volna, ha ezért a büdös nagy semmiért kell kipengetnem majd 3000 magyar forintot. Nyílván jó lett volna, ha normális filmet tesznek oda Clooney és Pitt mögé, de ha már ez nem sikerült, legalább előfizetési díjért vesztegetik az időnket, ez pedig - egy Appletől - már majdnem tisztességes deal. Komolyan remélem, hogy igazak a hírek George Clooney és Brad Pitt gigászi gázsijáról (Clooneyék fejenként 37 millió dollárt cáfoltak), mert legalább nekik legyen jó, ha már minket felhergeltek és megfosztottak a kettejük sztárpoweréből adódó mindenféle oldschool élményektől.
Amúgy erős a gyanúm, hogy ezt az egészet nyugodtan varrhatjuk a mostanság csak marvel-kompatibilis pókember-filmeken edződött Jon Watts nyakába, mert ő az, aki forgatókönyvíróként és rendezőként egy személyben viszi, illetve pont hogy maximum vonszolja a projektet. Ennek a filmnek nincsen cselekménye, csak alaphelyzete, ami rendben van, önmagában távolról sem hiba, pláne mert így legalább nyilvánvaló, hogy Watts nem sztoriban, hanem hangulatban utazik, azazhogy... nos épp ez az... baromi nehéz kitapogatni, mit is szeretett volna Watts ezzel a filmmel elérni, mert a súlytalansága, szürkesége, jelentéktelensége legkésőbb háromnegyed óra után már fájdalmasan kiütközik. Értem én persze, ha akarom, hogy Watts amolyan csipkelődős-évődős, viccesen farokméregetős komédiát szeretett volna forgatni, ami tipikusan az a műfaj, aminek rengeteget használ, ha a főszereplők már alanyi jogon érdekes figurák, ám úgy tűnik minden hiába, ha Wattsnak nem sikerült a tervéhez forgatókönyvet írni, nem sikerült hozzá poénokat kitalálni, okos párbeszédet összehozni és egyáltalán, bármi módon fenntartani a néző érdeklődését. Nagy szerencséje a Wolfsnak, hogy a két színész okán alapból bír egyfajta megelőlegezett bizalmat, ráadásul a film első 20 perce, az alaphelyzet felskiccelése még mintha rejtene magában ígéretet egy kellemes, limonádéízű szórakozásra... amiből aztán jóformán semmi nem teljesül be. A két nagyágyú közül Clooney az érdekesebb, ő mintha elhinné magában, hogy ez az egész akár még jó is lehet, Pitt viszont rutinmanírokkal, automata üzemmódban dolgozza le a kötelező munkaórákat. Nyilván megértem a stáb csalódottságát az Apple abbéli döntése fölött, hogy az eredeti tervekhez képest mégsem küldik szélesebb moziforgalmazásba A két magányos farkast (a film közepén lévő futkosás new yorki kulisszája bizonyára jól is állt volna a nagyvászonnak), a végeredményt látva mégis azt gondolom, hogy ez egy tipikus streaming-film, ami összességében semmit nem nyert volna egy mozibemutatóval. Szomorú, de minőségéből kiindulva ennek a filmnek teljesen adekvát sors elveszni a végtelen, szürke streaming-masszában.
WOLFS (2024)
Két magányos farkas
Rendező: Jon Watts
Forgatókönyv: Jon Watts
Főszereplők: George Clooney, Brad Pitt, Amy Ryan
Játékidő: 108 perc
Értékelés: 2,5 / 5
