Ahogy a lottó-ötöst is mindenki óhajtja magának és rá való hatásának jótékonyságát illetően a kétely fel sem merül, (mert hát ki a fasz tudná kezelni a hirtelen rászakadt, korlátlannak tetsző lehetőséghalmazt, ha én nem???), és ahogy mondjuk a követhetetlen léptékű technikai fejlődés hasznosságát sem vitatná el senki, úgy a mára korlátlanul rendelkezésünkre álló információ-óceán is természetes része a mindennapjainknak. Tök magától értetődő, hogy a tájékozódás lehetősége (bármilyen témában) karnyújtásnyi közelségben áll rendelkezésünkre. Ma már az információ is a mienk. Elemi jogon jár nekünk. Az internet korában amúgy sem lehet semmit titokban tartani, ehhez jön hozzá, hogy a közönség meg mindig mindenről mindent tudni akar. Persze egyik téma sem érdekli részleteiben, hosszan kifejtve, az olvasást is mindjárt azzal kezdi, hogy előbb végiggörgeti a cikket, hogy tudja, elég rövid, és egyáltalán érdemes belekezdeni. Rosszabb esetben megteszi a főcím, a tagline, a lényeg abban úgyis benne van, elvégre, az idő pénz, megmondhatja bárki. A közönségnek esze ágában sincs mérlegelni, hogy az adott információ hosszú távon a javára válik-e, a modern ember előrelátása jó, ha a következő kattintásig terjed, a tudás hatalom mantrájának behódolva ugrik fejest bármilyen kétes hitelességű infóposványba.

Az egyik nagy baj a mai filmvilággal, hogy mindent tudunk előre. Percre kész kiszolgálóegységek a tömeg felületes tudásvágyát minél nagyobb lelkesedéssel kielégítve igyekeznek maguknak nézettséget, olvasottságot felhajtani. Egy hiteles, naprakész sajtóorgánum (legyen az szerkesztőségi weblap, blog, akármi) ma egyszerűen nem teheti meg, hogy ne számoljon be valamiről, ami a tudomására jut. Az információ szűretlenül rohan át a világhálón, ami a filmnézés aktusából ezzel elvész, az pusztán a meglepetés-faktor. 100-ból 99 film amúgy is egyforma, minek titkolózni? Ma már csak a legbiztosabb befektetésnek tekinthető két-három franchise engedheti meg magának, hogy titkokkal, jól időzített elszólásokkal, ügyesen ködösre vágott előzetesekkel toborozzon magának közönséget. Paradox módon pont olyan franchise-okról beszélünk, amiknek amúgy nincs is szüksége efféle marketing-trükkökre, mert puszta létezésük okán generálnak felhajtást maguknak. A Star Wars megteheti. Per pillanat megtehetné talán – bár nem teszi – a Marvel is. Az egyik-másik stúdió dollárzöld szívében aktuálisan épp biztos pozíciót elfoglaló filmes csodagyerek – korábban Spielberg, most mondjuk Cameron, vagy Christopher Nolan – mondjuk, a maga szintjén megteheti. Aztán nagyjából ennyi. Kérdem én viszont, nem-e lett volna érdekesebb nem tudni, hogy az Amazing Spiderman 2 végén meghal Gwen Stacey? Rossz példa, persze, mert amúgy azért a filmért nem kár, de könyörgöm, hol fordult az elő akár csak a kétezres évek elején, hogy egy stúdió nagyköltségvetésű húzócímének esetében az egyik fő karakter filmvégi halála a marketing szerves részét képezi? Tucatjával lehetne sorolni a példákat arra, hogy egy sztori még az ötlet szintjén is csak kibomlóban van, de a dollárt termő reklámgépezet már ott zakatol a projekt felett és mint aranyló zsákmányra leső keselyű kapkodja ki a drámát a készülő, formálódó történetből. Korábban előbb volt a gyártás, el kellett készíteni a filmet, hogy aztán el lehessen azt adni. Ma előbb, vagy épp menet közben már el kell kezdeni árulni, hogy egyáltalán legyen értelme elkészíteni. A gépezet közzétesz mindent, szinte válogatás nélkül, hogy aztán amikor beülsz a moziba, ha úgy akarod, sőt másképp mondom… ha előzetesen nem figyeltél oda, ha nem ügyeskedtél alsó hangon fél éven át, hogy valahogy elkerüld a csapból is folyó reklámokat, trailereket, interjúkat, egy az egyben közszemlére bocsátott egész filmjeleneteket (!), akkor a moziban ülve jó eséllyel már csak egyetlen kérdés fogalmazódhat meg benned: mi a fészkes fenének fizettél ki 1500 Ft-ot valamiért, amit lényegében – ha nem is így egyben, de – már láttál?

Míg a Cloverfield Lane 10 esetében még kulcsfontosságú volt a forgatás ideje alatti titoktartás (az első trailerig a kutya nem tudott róla, hogy kvázi-folytatás készül a 2000-es évek egyik legjobban marketált found-footage filmjéhez), addig most már – lásd a képet fent - jó előre világossá teszik, hogy a franchise-építés új formáját próbálgató sorozat harmadik részét tisztelhetjük majd a God Particle című filmben. A cél persze, mint manapság minden esetben, eggyel több nézőt bevonzani. Mindig eggyel többet. A hozzáállással pusztán az a gond, hogy nehéz lesz nem X+1-edik tömegtermékként tekinteni az X+1-edik tömegtermékként értékesített készfilmre.