Az egész úgy kezdődhetett, hogy Ridley Scott a fejébe vette: újra Élet és az Ember nagy, filozófiai igényű kérdéseiről kíván mozgóképet forgatni. És kétségtelen, hogy nagyköltségvetésű mesét mondani fajunk eredetéről, létértelméről, helyéről a világmindenségben ambíciózus ötlet, szentül hiszem viszont, hogy a szimpatikus, nagy ívű kezdeményezés azonnal tévútra fordult, amint Scott azt is eldöntötte, hogy mindezen törekvéseihez az alien-univerzum jelenti a legmegfelelőbb keretet. Nem teremt tehát új világot saját szabályokkal, hangulattal, miegyébbel, e helyett inkább az Alien világát helyezi tágabb kontextusba, a klausztrobóf horrorból indult, de a military akciófilm zsánerét is megjárt filmsorozatot először elhelyezve ezzel a valódi science-fiction palettán. Így született meg előbb 2012-ben a Prometheus, majd idén annak folytatása, a Covenant.
Mindig meghasonlok önmagammal, ha az alien-franchise eme legújabb kori vadhajtásain gondolkodom. Sokan vélekednek úgy, hogy a Covenant alcímre hallgató fejezet a sorozat azon állomása, ahol annak egykori bölcsődajkája, Ridley Scott egyetlen határozott mozdulattal szerszámra húzta a mitológiát és könyörtelenül, végleg meggyalázta azt. Mert hát mi lenne az, amire egy zsigeri szinten ható, klausztrofób horrormozinak a legkevésbé szüksége van, ha nem pont az említett tágabb kontextus? Mások - amúgy sokkal kevesebbek - pedig úgy látják, hogy mind a Prometheus, mind a Covenant rendkívüli profizmussal megalkotott, ráadásul a stúdiórendszer berkein belül már-már szokatlanul bátor próbálkozások, melyek intelligens módon dolgozzák bele gondolatébresztő témáikat a blockbusterek anyagába. Aztán itt vagyok én, valahol a két álláspont közti szürke, bizonytalan határsávban, folyton ide-oda pattogva a védősáncok között, én, aki mindkét állásponttal tökéletesen egyet tudok érteni, így ha megkérdeznek, mit gondolok a Ridley Scott által a sorozat számára kijelölt új irányról, legtöbbször csak nézek magam elé bambán, míg a fejemben érvek és ellenérvek vívnak végeláthatatlan élet-halál harcot.
Íme a Covenant története:
A Prometheus pár évvel ezelőtt ott engedte el a fonalat, hogy Dr. Elizabeth Shaw és David, a Prometheuson szolgáló android nekiindulnak megkeresni a Tervezők bolygóját, hogy ott találjanak választ kérdéseikre. Eredetileg azt akarták megkérdezni Isteneinktől, hogy miért teremtettek minket, mi céljuk velünk és úgy egyáltalában véve mi végre van az emberi élet, a Prometheus cselekményének végéhez érve azonban már sokkal fontosabbnak tűnt az, hogy miért jutottak végül arra a döntésre, hogy jobb lesz mindenestül kipusztítani minket. Az Alien: Covenant 2104-ben játszódik, a Prometheus eseményei után körülbelül 10 évvel és 18 évvel azt megelőzően, hogy Ripley a Nostromo teherszállítón először botlik majd bele abba a bizonyos idegen lénybe. A címbéli Covenant amúgy egy gyarmatosító hajó neve, ami 15 fős legénységgel, 2000 hibernált telepessel és még egy jó szakajtó embrió formában szállított jövőbeli kolonistával igyekszik egy távoli galaxis lakható bolygója felé, hogy ott új emberi telepeket hozzanak létre és elvessék az élet magvait. Csakhogy, ahogy az ebben a filmes univerzumban lenni szokott, egy az űrben elfogott kósza jelzés (segélyhívás?) eltéríti a hajót küldetésének fő irányától, a Covenant legénysége ismeretlen bolygón landol, ahol mindenféle szörnyűségek mellett belefutnak a Prometheus Davidjébe is, aki… nos, aki kissé furának tűnik és majd mindenféle dolgok derülnek ki róla.
Ami már a történet rövid, kivonatos leírásából is világosan kiolvasható, az az, hogy a Covenant sokkal közelebbi rokonságot ápol az első, 1979-es Aliennel, mint tette azt a Prometheus öt évvel ezelőtt. Scott elképzeléseit érezhetően – és amúgy bevallottan – befolyásolta a Prometheus finoman szólva is ellentmondásos fogadtatása, a Covenantben ezért tesz róla, hogy senki se illethesse az előző film kapcsán unásig ismételt váddal, hogy hát de ez NEM IS ALIEN-film, hát hisz’ nincs is benne egyáltalán ALIEEEN!!! A Covenantben van alien. Sőt mi több, Scott odáig ment a forgatókönyv fejlesztése közben, hogy a cselekmény első fele részleteiben, sarokpontjait illetően akár az első film feldolgozásának is tekinthető (LENNE; hogy miért csak lenne, arról picit később), a franchise sajátságainak ügyes variációival azonban sikerül elérnie, hogy a sztori ne unalmasnak, maximum kellemesen ismerősnek hasson. Egyfelől ott van az a tény, hogy az Alien gyökereiben mindig is a biohorrorral kokettált, az a fajta mélyen húsközpontú, test alapú kényelmetlenség, vagy ha úgy tetszik, undor, ami a teremtmény megjelenéséből és alapvető működési mechanizmusaiból fakad Scott kezében még most, 2017-ben is remekül működik. A fertőzés újfajta módozatai a trailerekben is megszellőztetett spórákkal, amik a néző szeme láttára tapadnak meg a fülkagyló rózsaszín húsában az egyik legemlékezetesebb ilyen pillanat. A tempó persze az első Alienéhez képest sokkal huszonegyedik-századibb, a látvány modernebb– azzal együtt, hogy a Covenant a steril, már-már laboratóriumi hangulatot árasztó Prometheushoz képest némileg lepukkantabb hajó, vagy mondjuk, hogy iparibb –, de a felállás sok szempontból a 79’-es klasszikust idézi. Aztán amikor a hajóról a történet fő helyszínének számító bolygó felszínére lépve a cselekmény eléri csatlakozási pontját a Prometheussal, hamar világossá válik, hogy Scottot most sem elsősorban korai klasszikusának ügyes megidézése érdekli. A Covenant véredényeiben két különböző entitás testnedve vegyül: érzékelhető rajta Scott abbéli szándéka, hogy a filmet újra közelebb vigye azon nézőihez, akik a Prometheuson az alienek hiányát kérték számon, ugyanakkor a lényeget tekintve mégiscsak az van, hogy makacsul megy a saját feje után és még az előző filmhez képest is állít egy meglepőt a történet fókuszán.
Ezen a ponton már nem lehet megmondani, Ridley Scottot érdekelte-e valaha az emberiség teremtéstörténete, vagy fő témája már a Prometheus kapcsán is maga a Teremtés aktusa volt. Nem az ember, vagy bármi egyéb létforma teremtése, hanem a Teremtés úgy általában. A Prometheus cselekményének központjában emberi karakterek álltak, így logikus, hogy a teremtés témakörét a számukra legkínzóbb, legmegfejthetetlenebb kérdésekben fogalmazták meg, a Covenant abszolút központi figurája viszont már nem ember. Ennek a filmnek a katalizátora, fókusza, legfontosabb alakja David, az android. Ha rajta kívül van még bárki, aki említésre méltó, akkor az Walter, David fejlesztett (emberi jellemzőiben némileg visszafogott) mása, aki szintén android. Sosem gondoltam volna, hogy Scott egyszer megalkotja karrierje két legfontosabb filmjének, az Aliennek és a Szárnyas fejvadásznak a szintézisét, a két testvér-robot párbeszédeit hallgatva viszont valami ilyesmi gondolat, benyomás, érzet kezdett körvonalazódni bennem. Már a Prometheus plot pointjainak többségét is David kíváncsisága indukálta, ezen tulajdonsága pedig mostanra a teremtőivel szembeni fölényes megvetéssel párosul, ami olyan robbanóelegyet alkot, hogy azt minden konzervatív érzületű alien-rajongó egy életre megemlegeti.
Mert hogy – és itt jön a lényeges probléma – hiába imponáló a film gondolatisága, az ötlet, mi szerint az emberi felfogóképességet meghaladó mesterséges intelligencia számára, a tökélyre fejlesztett racionalitás szűrőjén át nézve a létezés értelme és legvégső célja a folyamatosan tökéletesített teremtés kell legyen, az ember pedig számára a teremtés egy korai, tökéletlen állomása, ha közben folyton belerondít a film élvezetébe mindaz, amit az itteni építkezéssel lerombol. Scott még a Prometheus készítése kapcsán nyilatkozta, hogy sosem értette, miért nem tette fel senki a kérdést az első rész ikonikussá érett karaktere, a Space Jockey kapcsán: Ki ez az alak? Hogy került az LV-2000-es bolygóra? Miért jött, hová tartott és mi történt vele? Nos, a kérdésre adott válasz azt hiszem letaglózóan egyszerű. Az a helyzet, hogy senkit nem érdekelt. Legalábbis nem annyira, hogy azon túl, hogy néha magában elmélázik rajta, valódi választ követeljen a kérdésre. Scott megadta a választ úgy, hogy azt senki nem kérte, így olyan többlet információval terhelte túl a xenomorphok univerzumát, aminek arra semmi, de semmi szüksége nem volt. Sutaságai – az önismétlő alaptörténet, a néhol meglepően amatőr CGI-ban realizált szörnyek – ellenére izgalmas, érdekes, hatásos és jó film a Covenant. Csak ne lenne ott a cím előtagjában az az Alien, mert azzal együtt valahogy sosem lesz igazi az élmény.
