Sok minden történt azóta, hogy Nietzche kigondolta és leírta jelenleg örökbecsűnek látszó gondolatait arról, hogy Isten halott. Halott, mert megöltük. Ha komolyan beszélünk bárminemű aktualitásról, Istennek ott már nem osztanak lapot. Nincs képben, hacsak nem pont képmutatásból. Hogy az úgynevezett keresztény Európa ma már tényleg csak úgynevezett, keresztényisége pedig legfeljebb hagyomány, szájhagyomány, azt nap nap után, újra meg újra bizonyítja. A keresztény Európa régről ránk ragadt, reflexből hangoztatott identitás-lózung, tartalom nélküli puszta forma, póz.
Csakhogy. Isten nélkül élni nem lehet és törvényszerűség, hogy ahol bálványt döntenek, ott nagyon hamar emelnek is egy másikat. Nietzche ezt nyílván tudta. Velünk, többiekkel, a tömegnyi masszával csak megtörténik, mint a természettörvények egyik kódolt automatizmusa a sok közül. A 21. század elején talán még mindig a romantikus egymásra találás a népszerű megváltástörténetek leggyakoribbja, de egy másik eszme… azaz hogy eszme lassan felzárkózni látszik mellé. Az ember idenyúlt és odakapott, majd bő száz év szüntelen próbálkozása után rálelt a világ dolgai közt matatva arra, aminek életét és szellemét nyugodt szívvel és egészében áldozhatja oda. A modern civilizáció tömegvallása a technokrácia, melynek Istene a technika, bálványai a kütyük és a gépek. Mert – ha belegondol az ember – van-e ma a világnak kevésbé megkérdőjelezett ténye, mint hogy a 4K az sokkal jobb, mint a HD? Hogy az iPhone7-es retinakijelzője felbontásában messze veri a 6-ost és noha két egymást követő modell között a különbséget szemmel igazolni már régen nem lehet, hát éppen erre vannak a számok. Hogy megkönnyítsék a dolgunkat, hogy egyszerűsítsenek. Technokráciában a több a jobb. Mi sem világosabb, ha már úgyis minden számosítva mérhető. Ennyit megjegyezni sem nehéz, és az ilyen egyértelmű, egyetemes támasztékok megspórolják nekünk a gondolkodás felesleges perceit.
Miközben a technikai fejlődés irama jóval meghaladja az ember érettségi szintjét és szellemi alkalmazkodásának lehetőségeit, a technikai fejlődés pozitív volta egyszerűen nem megkérdőjelezett. Senkitől nem hallasz olyat – és ha hallanál, talán nem volna az illetőnek igaza, de a felvetés legalábbis jogos kellene legyen -, hogy „Hú, de közel vagyunk ehhez a felfedezéshez, de figyeljetek…, szerintem ezt most mégse fedezzük fel, mert ki tudja, mi, emberek mihez kezdünk majd ezzel az egésszel, hová, milyen ismeretlen más felfedezésekhez vezet majd el minket.”. Vagy legalább csak annyit, hogy „Bocs, de… Kell ez nekünk, gyerekek?”. A média felkap persze néha kósza hangokat fellázadó robotokról, techno-rémképekről, de pusztán azért, hogy bulvárt csináljon belőle. Mert, ha mondjuk Hawking professzor mond olyat, amiben amúgy semmi eredeti nincsen, ha ő vizionál robot-apokalipszist a közeljövőnkbe, az már pusztán attól hírértékkel bír, hogy az ordas nagy klisé az ő tudományos száját hagyja el, de ha mindezt bemondja a Fókusz is, akkor a felvetést már véletlenül sem veheti senki komolyan. A bulvármédiának ez amúgy nem célja, csak járuléka, elkerülhetetlen mellékterméke. Egyébként, azt hiszem lassan már látszik: a technikai szingularitás végül majd nem öntudatra ébredt szuperszámítógépek és terminatorok formájában jön el értünk, hanem sokkal alattomosabban, kevesebb csinnadrattával. Befészkeli magát az életünkbe, a mindennapi rutinjainkba, a gondolkodásunkba, a világlátásunkba és mint csendes hurrikán söpri el a Föld színéről a régiember utolsó nyomait.
