Hogy a Transformers franchise ötödik része minőségben alulmúlta az általam alulmúlhatatlannak vélt második epizódot, az már önmagában kétségbeejtő, ám a helyzetet még kiábrándítóbbá és sajnos jellemzőbbé teszi, hogy a bemutatót megelőző sajtóanyagokban a készítők pont a sorozat sztoriját koherensebbé, érdekesebbé, jobbá tevő masszív erőfeszítéseket emelték ki. A stúdióvezetés által is támogatott, Bay által felügyelt írói workshopok tucatjai okádták ki magukból azt a narratív, szerkezeti, filmi katasztrófát, amivé Az utolsó lovag sajnos lett és amit mentegetni, kimagyarázni sehogyan se lehet. Ezen a ponton már azt sem érezném helyénvalónak, ha a Transformers 5 cselekményének következetlenségeit, vagy a karakterek banalitásait kezdeném konkretizálni, mert azzal akaratlanul is azt sugallnám, hogy mindezek a filmnek balszerencsés félresiklásai, miközben az igazság az, hogy sokkal inkább alapjellemzői. Nehéz hibákról, esetlenségekről beszélni ott, ahol semmi mást nem találni csak hibát és esetlenséget, meg olyan csapongó vágást, tempót és hanyag érdektelenséget, amitől a végeredmény pont olyan hatást kelt, mint egy elviselhetetlenül hosszú és kimerítő trailer.
Sajnos az a helyzet, hogy a transformers sorozat ezzel az ötödik résszel levetette magáról az ésszerűség történet megkívánta utolsó béklyóit is és egy méregdrága, két és fél órás kakofónia kerekedett ki belőle, olyasféle borzalom, melyben már tényleg semmit nem számít az események ok-okozati láncolata, az értelem, a nóvum, a kreativitás, csak és kizárólag a színek, a méretek és a robotok mint harcászati jellegű, egymásnak ütköztethető eszközök. A kontextus, az, hogy mindezen totálisan jellegüket vesztett CG-dorbézolások hátterében Bay írócsapata lassan a világ elképzelhető ostobaságának jelentős százalékát hordja össze, az teljesen mindegy. Talán nem ez volt az alkotói szándék, de a végeredményt látva bennem az csapódott le, hogy itt már nem is volt igény a cselekmény követhetősége iránt, nem volt cél és feltétel, hogy egyáltalán bármivel igazolni lehessen a Transformers 5 létét, ez a mozi már tényleg pusztán magáért a technikai erőfitogtatásért van és csak azért, tényleg csak azért áll elő egy újabb arcátlan macguffinnal (a szereplők ezúttal egy brutális erőkkel bíró bot után lótják-futják keresztül-kasul a világot), hogy legalább annyi apropót teremtsen, amivel a két és fél órás képhalmot távolról nézve, bizonyos szögből még filmnek lehet hazudni és moziba lehet rúgni. És akkor, ha már itt tartunk, itt van még a hossz, a játékidő kérdése. Két és fél óra alatt ügyes mesélők a történetek komplexitásának, szerteágazó, érzelmi mélységének hihetetlen szintjét képesek elérni, láttuk ezt már sokszor, a Transformers 5 cselekményét viszont őszintén hiszem, ember nincs, aki vissza tudná mondani. Mert hiába hogy ostoba és nyilvánvaló egyfelől – és ebből kiindulva tulajdonképp egyszerűen lekövethető kellene legyen-, ha szerkesztésében, a megfogalmazás módjában oly igénytelen, hogy kevesebb benne a következetes, átlátható elem, mint egy csecsemő ösztönösen feltörő gügyögésében. A hasonszőrű darabok eposzi hosszát amúgy csak részben indokolja a fél órás, rendszerint álmosító monotóniába fordult ütközetek megalomániája; legalább ekkora szerepe van a dologban annak az érintett alkotókban továbbra is meglévő kínos kényszerképzetnek, hogy ők azért még mindig filmet készítenek, hogy a szó kreatív értelmében alkotnak. Ennek a totális tévedésnek a hatására kénytelenek megpróbálni valamiféle hagyományos értelemben vett narratívában lazán egybefogni technikai demonstrációjukat, ami a történetmondói képességek és az odafigyelés hiánya miatt aztán indokolatlanul, kínzó mértékben folyik szét hozzá nem értő kezeik között. Ahogy én látom, Michael Bay számára ezen a ponton két büszkén felvállaható opció adódik. Az egyik, hogy újra elkezd történetekben, cseleményben gondolkodni és kétségkívül páratlan vizualitását valódi filmek szolgálatába állítja. A másik, hogy belátja és elfogadja, hogy jobban érdekli őt magánál a filmnél a technológia, amivel megalkotja azt, ezért elmegy az innováció irányába, majd 15-20 perces, pazar kivitelezésű kisvideókat gyárt, hogy demonstrálja, hol tart ma, mire képes éppen a modellező és animációs technika. Az egyetlen rossz döntés, amit meghozhat az, ha e kettőt oly módon vegyíti, ahogy azt a Transformers ötödik részében tette. Mert az botrány, zendülés és e termék árcéduláját tekintve ráadásul felelőtlenség és kibaszott nagy arrogancia.
