Hadd vázoljam fel kezdés gyanánt a Mr. Hóember e rovatban való feltűnésének körülményeit. Eredetileg úgy volt, hogy a Remete lánnyal adózom majd Zoltán Erika megkérdőjelezhetetlen hatású ténykedése előtt, mert a Remete lány volt az, ami úgy okozott nekem reggeltől estig húzódó súlyos dallamtapadást, hogy amúgy utoljára legalább húsz évvel ezelőtt hallottam azokban a sötét időkben, amikor motollaként forgott a magnóban szüleim zoltánerika-válogatáskazija. Túl szexi lány, Casanova, Szerelemre születtem, mind megvolt vagy százszor, végtelennek tetsző loopban, mégis a Remete lány volt az, aminek sorai – mint utólag kiderült, igazságtalanul eltorzítva – egyszer csak, mint villám a derült égből, bárminemű látható előzmény nélkül beették magukat fejembe. Nem számított munka, sem a hétköznap csip-csup problémái, ennyi volt csupán mindaz, amire aznap gondolni tudtam:

Remete lány: csak így hívtak.
Remete lány, akik hívtak.
De engem egy fiú sem érdekel.

Szinte csalódtam, amikor sokkal, de sokkal-sokkal később valóban meghallgattam a dalt és konstatáltam, hogy a maga egyszerűségében a szövegben tulajdonképp van értelem, hisz helyesen egész másképpen szól, mint emlékeztem. Imígyen:

Remete lány: csak így hívtak
Remete lány, akik hívtak
és akikkel sosem mentem el
Remete lány: ha nem is voltam
Remete lány, belenyugodtam,
hogy engem egy fiú sem érdekel

Ez így korrekt, a maga módján egész rendben van, mégis éreztem abban valami freudit, ahogy elmém a sok év távlatából szarabbá hajlította az idézetet, mint amilyen az volt valójában és úgy voltam vele, hogy bár a kilencvenes évek poptrash slágerei és előadói közül sokan beférnének a Remete lány helyébe, valahogy nem tűnne igazságosnak, ha épp a zoltánerika-ouvre maradna ki a szórásból.

Így hát rövid keresés után ráakadtam a Héj Mr. Hóemberre, aki – hogyhogy nem, miért-s-miért nem – karácsony tájékán, az ünnepi hangulatban szívekkel hógolyózik és – hóember létére, aki ugye természetéből fakadóan hideg – megmelengeti a polgárok mellkasát és beragyogja a lelket, a világ rendje pedig azonnal helyreállt bensőmben. A Mr. Hóember a direkt karácsonyra gyártott ünnepi dalok tipikus futószalag-példánya, giccses, nyálas, gejl, kínos és csak azért nem mondom, hogy undorító is, mert tudom, hogy én vagyok cinikus állat, amiért bizonyos sorok szó szerint, egy az egyben kelnek életre beteg elmémben, tehát ha mondjuk azt énekli valaki, hogy…

…kint zuhog a hó,
bent összeérnek a csendben a szívek…

…akkor én óhatatlanul azt látom, hogy kint zuhog a hó és bent összeérnek a csendben a szívek, ami gusztustalan és horror.

A számot áthatja amúgy a várakozás hangulata, illetveöööö…. poe-i terrorja? Mert hogyha megfigyeled a szöveget, világos hinteket találsz elszórva arra, hogy érkezik valaki… valami… egy kisember. A hintek:

Már nem vagyunk egyedül baby
valaki lépked a hajnali havon
holnapra ide fog érni
nyúzza a szívem de szótlanul hagyom

Aztán:

Csak nézem a szemedet némán
és összebújunk a csillagok alatt
még nem tudod, még nem tudom,
hogy kit takar ez a pillanat

Aztán:

Ránk borul a tél
a tegnap már csak egy távoli sziget
s idebent, idelenn
kopog egy idegen rég várt látogató

És ha ez eddig nem lenne elég, még a refrénben is, ami ugye a leghangsúlyosabb része kell legyen minden valamirevaló popdalnak, a refrénben is helyet kapott a suspense:

Hé mister hóember, ne hógolyózz a szívemmel
hé mister hóember mondd el hogy mit hoz a december
hé mister hóember valahol útnak indul egy kisember…

Elmondom, én hogy okoskodtam. Az első néhány gondolatom, karácsonyról lévén szó, a kisjézus körül forgott. Első blikkre logikusnak tűnne, hogy őt várja oly nagyon az énekes pár, Erika és Robby. Természetes, hogy ha születésről, újraszületésről van szó, akkor szó sem lehet hajnali havon lépkedésről, kopogtatásról és egyéb, földi hívságokról, de ezt simán betudom költői szabadságnak, csakhogy! Van itt pár zavaró tényező. A videoklip hátterében szinte mintegy hagyagul ottfeledve álló (valójában nyilván átgondolt koncepciót követő) babakocsi egyértelműen utalhat arra, hogy az énekesnő terhes, babát vár, akit épp karácsony napján szándékszik világra hozni. CSAKHOGY! A klipet újra és újranézve feltűnhet egy gyapjas hajú, négernek tetsző kissrác, akinek a jelenléte eme kontextusban abszolút indokolatlan. Azaz hogy nem néger, na… fekete… vagy afroamerikai, vagyöööö… néger, na. A lényeg, akárhogy hívjuk is, hogy teljessé teszi a képzavart a folyton emlegetett és nagyon várt idegen kilétét illetően (mert hát ha néger, akkor az csak nem utalhat az énekes szerelmespár hamarost megszülető kisdedére, vagy ha mégis, akkor ott Erika bizony valamit csúnyán félrenézett, vagy annyi van csak, hogy megint én vagyok rosszindulatú, miközben tulajdonképpen a néger kissrác által keltett félreértés épp a természetfeletti jelenlétére utal, Erika a szentlélek által fogantatott meg és a néger srác maga a kisjézus, aki érkezik, de ez talán már valóban a konteók tárgykörébe kívánkozó, túlságosan elszállt értelmezés).

Ami a dal bűneit súlyosbítja, az egyrészt a refrént mindig, szabályszerűen követő Húnánánáná-húnánánánáná féle dúdolászás-gajdolászás, amit ennél sokkal jobb dalokban sem viselek el könnyen (és amit itt valamiért a hivatalos dalszövegleírásokból, úgy látom, gyakran kifelejtenek), másrészt Robby D. katarzisponton elővillantott rapbetétje, aminek raphez amúgy vajmi kevés köze van, de tessék, így szól (és amúgy dalvégi csattanóként tartalmazza a legvégső hintet arra vonatkozóan, hogy igenis, az énekesnő terhes és legalábbis hord valakit szíve alatt, aki vagy a kisjézus lesz, vagy nem):

A hóember is ember és elakad a szava
mert rá köszönt már nem egyszer a nagy december hava
de nem volt eddig soha ilyen meleg ez a hideg
mint pár hónapja amióta sztereó a szíved
már nem egyedül döngeti a pulzusod a dobot
egy ici-pici kalapács a bőröd alatt kopog
olyan boldog az életem mióta tudom hogy átmegyünk trióba.

Robby D. amúgy észveszejtő menőségre tett szert, amikor szólóra váltott és elkövette (amúgy Dopeman segédletével) ezt: