Az Örökségénél jobban kidolgozott, precízebb, alaposabban átgondolt háttértörténetet és narratív keretet talán nem is láttam mostanában horrorfilmben. Ennek a pontos kimunkáltságnak köszönhető a történetben ábrázolt karakterdráma mélysége és az is, hogy dráma és horror olyan kifogástalanul elegyedik egymással, mint a zsáner történetében nagyon ritkán, az elmúlt években, évtizedben pedig talán egyszer sem, soha. Az Örökség drámaként indul, azt hisszük legalábbis, amikor először nézzük, hogy csak később, szinte töréspontnak is felfogható váltással kapcsol át gonosz szellemeket megidézős, megszállós kísértet horrorba. Az igazság viszont az, hogy a történet elejétől kezdve a horror territóriumán időz, a drámaként felvázolt első szakasz szinte minden, adott pillanatban jelentéktelennek tetsző részlete fontos szereppel bír majd a teljes kép ismeretében. Kirakós ez a mozi, a részletekkel csínján bánó, azokat kimért tudatossággal adagoló családi história, ahol a család tudtán kívül a gonosz erőivel kokettál. Ezért lehet az, hogy másodszorra nézve jobban is működik, mint először, mert akkor már lehetőséged van felfigyelni megannyi apróságra, egy út menti villanypóznán látszólag véletlen ottfeledett képkivágásra, szereplők egy-egy elejtett mondatára, amit a film végül majd pluszjelentéssel tölt fel.

A történet Graham nagymama halálával indul. Ari Aster elsőfilmes író-rendező komótos tempóban, lassú kameramozgásokkal, színészeinek kifogástalan teljesítményére támaszkodva fejti fel a családi viszonyokat. A nagymama és az anya, Annie kapcsolata mintha súlyos örökségként nehezedne a családra. Később fény derül arra, hogy ez az örökség miként árnyékolja be Annie és fia, Peter viszonyát, hogyan alakítja Annie lányával, Charlieval való viszonyát, miért lengi be a családi házat a távolságtartás, a szeretetlenség légköre, amit feloldani a maga józanságával Steve, az apa próbál némi sikerrel. A filmet nyitó tragédiát aztán hamar újabb, elviselhetetlennek tetsző sorscsapás követi, a főként az anyára és fiára összpontosító karakterdráma pedig úgy fordul át lassan misztikus horrorba, hogy maga a dráma a túlvilági erőket mozgató magyarázatok és a poklot a szereplőkre szabadító finálé után is érintetlenül marad meg teljes értékű drámai élménynek. A család sorsát annak tudtán kívül évtizedes viszonylatban határozza meg egy sötét mágia, de az emberi kapcsolatok sikerületlensége, az anya és gyermek közötti szeretetlenség attól még ugyanolyan súlyos, nyomasztó élmény marad.

Az Örökségnek tűpontosan felépített cselekményén kívül nagy fegyverténye még a rendező, Ari Aster stílusbiztossága. Aster lassú tűzön égeti nézőit, egyrészt az információ fokozatos adagolásával, másrészt nyomasztó aurával tartja fogja a figyelmet, sietni pedig még a fináléban sem hajlandó. Ez az a fajta film, ahol minden felismerést a szereplők lassú, lasssssúúúú fejfordítása kísér, egy-egy gyanús mozzanatra, neszre hátranézni súlyos másodpercekig eltart. S hogy ez komikus hatást, vagy feszültséget kelt az emberben, az teljes egészében azon áll, hogy a film által teremtett hangulat magával ragad-e. Az átélést nagyban segíti a lehengerlő színészi teljesítmény, elsősorban az anyát játszó Toni Collette részéről, aki a film jellege és korai premierdátuma miatt valószínűleg közelében sem lesz a díjszezonnak, pedig az év legfigyelemreméltóbb átszellemülése még így október közepén is bőven az ő munkájához kötődik. A kislányát játszó Milly Shapironak pedig a puszta jelenléte nyugtalanító, konstans feszültségforrás a filmben.

Nagyszerű film az Örökség, imponáló az átgondoltsága, egyik váratlan húzását látva a vér meghűlt az ereimben, a stílusa pazar és magával ragadó, ha valamibe bele tudok kötni, az mégiscsak a tempó, amit bár indokolhat az általa (is) megteremtett nyomasztó hangulat, mégis – és leginkább a fináléban – már túlzónak, itt-ott teátrálisnak éltem meg. Ezzel együtt is olyan horrorfilmről van szó, ami megérdemli, hogy évek múlva is emlékezzünk rá és valószínűleg az évtized egyik legjobb a zsánerben elkövetett munkájaként emlegessük majd. Akkora négyes, hogy az már majdnem ötös. Nüanszok választják csak el.