A nemzetközi űrállomás hat fős legénysége egy Marsról származó minta vizsgálata során történelmi jelentőségű felfedezést tesz: az önmagában még csak egy dolog (bár nem kicsi), hogy a vörös bolygóról származó, egysejtűnek tetsző életforma az ember egyik örök nagy kérdésére ad egyértelmű választ (Van-e élet a Földön kívül?), de ráadásul a kezdetben inaktív teremtmény némi stimuláció hatására nemcsak hogy mozogni, de növekedni is kezd, növekedése pedig oly léptékűnek tűnik, hogy félő, egyhamar kinövi a számára fenntartott finom, meleg inkubátort, akkor pedig isten tudja mi lesz… A néző persze hamar kitalálja, hogy a tudósoknak egy a filmtörténeti örökszótár precíz meghatározása szerinti klasszikus szörnnyel akadt dolguk, ami aztán a megfelelő méret és intelligencia-hányados elérése után azonnal hozzá is lát ősi mesterségéhez: öldökölni kezd.

Nem gondolom, hogy a 2016-os filmévad termése összességében, nagy átlagát tekintve számottevően rosszabb lett volna, mint a tavalyi, vagy a tavalyelőtti. Hogy mégis rosszabbnak tűnik, annak a fő oka az lehet, hogy a serpenyő negatív mérlegét idén leginkább méregdrága blockbusterek nyomják, olyan filmek, amik a nagyszínpadon, a figyelem középpontjában égtek méreteset. Legtöbbször nem érzek késztetést arra, hogy toplistát írjak válogatott rémségekből, de az idei év valahogy más. Ami az irdatlan költségvetéseket felemésztő rémes blockbustereket megkülönbözteti hasonlóan szégyenteljes nívón megvalósult szerényebb pénzekből gyártott kistestvéreiktől az az emberben őket végignézve felizzó felháborodás: a szinte minden megoldásukban az igénytelenség netovábbját hirdető rémes stúdiómonstrumokat végigkínlódva nem tudok másra gondolni, mint hogy ilyen nyilvánvalóan pocsék munkával ennyire pofátlanul sok pénzt keresni csak kevés helyen lehet. Külön utálom őket azért, hogy döglesztően unalmas cselekményükkel sokszor olyasfajta demagóg matekra késztetnek, amiben az ember számba veszi, hány etióp kistelepülés teljes lakosságát lehetett volna hónapokig jó koszton tartani abból a 150 – 200 millióból, aminek pompás végterméke épp a szemünk előtt pereg.